Szeretlek, mint a folyó, amely magányosan és gyengén indul útnak a hegyen, aztán elkezd növekedni, csatlakozik más folyókhoz, és végül már nincs az az akadály, amit ne tudna leküzdeni, hogy eljusson oda, ahova akar. Így hát elfogadom a szereteted, és átadom neked az enyémet. (...) Egy olyan szeretetet, amelynek nincs neve, nincs magyarázata, ahogy a folyó sem tudja megmagyarázni, miért pont arra tart, amerre tart, csak folyik előre. Egy olyan szeretetet, amely nem kér és nem ad semmit cserébe, csak van. Én soha nem leszek a tiéd, te soha nem leszel az enyém, de így is elmondhatom, hogy szeretlek.
Paulo Coelho
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.